A következő címkéjű bejegyzések mutatása: műtét után. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: műtét után. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 19., vasárnap

Az első hónap


Az első hét utáni kontrollt követően még a fejbőröm viszketett, és a pörkök is látszottak még. A naptárban feljegyeztem hogy a pörkök a 10. napon tisztultak le teljesen.

A hajbeültetésem utáni harmadik héttől kezdődően kezdtem el kicsit sportolni, de szigorúan csak könnyű mozgást végeztem még. A fejbőrömet és a hajszálakat finoman kímélő samponnal, körkörös lágy dörzsöléssel elkezdtem mosni. A hajmosás már nagyon hiányzott, sokat segített a fejbőr szárazságán és a viszketés enyhítésén.

Egy hónappal a hajbeültetésem után





A hónap közepén a donorterületen kisebb pattanások jelentek meg, ami kicsi kellemetlenséget okozott, de erről olvastam a többiek blogjában, ezen szinte mindenki átesik.
A beültetett hajszálak is elkezdtek kihullani, ami szintén természetes folyamat.

Várom a fejleményeket és a hajam sűrűsödését.

2016. december 21., szerda

Az első hét tapasztalatai


Az első hetet nem véletlenül nevezik az "óvatosság hetének", és én ehhez próbáltam ragaszkodni is.

A műtét utáni első négy napban nem sok mindent tudtam csinálni, mert a fejbőröm felől a nyakam felé húzódott a lidokain hatása, ami kicsit kellemetlen húzó érzéssel párosult.
Az éjszakai pihenés sem sokat segít a dolgon, mert ez a félig ülve alvás ... hát nem lesz a kedvencem.
Szerencsére a klinikától kapott spriccelő és a benne lévő folyadék sokat segített a közérzetem javításában. Volt, amikor nem is egy óránként, hanem kicsit sűrűbben kellet használnom.

A negyedik napon azt tapasztaltam, hogy a húzódás szinte teljes mértékben elmúlt, és a fejemen a pörkök viszketni kezdtek, de csak a donorterületen. A beültetés részén nem viszketést, inkább a gyulladás után fellépő melegséget éreztem.
Az ötödik, de inkább a hatodik napon a pörkök a donorterületről fokozatosan leváltak, és a helyén a tiszta fejbőr maradt.

Képek az egy hetes kontrollvizsgálatról




A hetedik napon kellett visszamenni a klinikára az első kontroll vizsgálatra. Kicsit izgultam hogy mit fog mondani a doktornő, de megnyugvással hallottam, hogy minden rendben, szépen gyógyul a donor terület és a beültetés helye is. Ami érdekes, hogy a halánték részen kicsit később kezdődik meg a pörkök letisztulása de ez természetes folyamat, erre számítani kell.

Kíváncsian várom az első hónap történéseit. :)