A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hairhungary. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hairhungary. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 5., vasárnap

A 9. hónap eredményei


Eltelt hát a 9. hónap is a hajbeültetésem után, és eljött az újabb kontrollvizsgálat. 

Az előző vizsgálat után a doktornő ajánlásával a klinikán vettem 2 terméket: az egyik egy hajsampon, a másik pedig egy hajszesz. A hajszesz doboza 3 kis üvegcséből áll, amit az első hónapban napi kétszer kell használni, majd napi egy alkalommal kell felvinni 5-6 fújást. Az első hónapban kicsit nehéz volt tartani a napi kettő használatot, mert nekem túl töménynek tűnt, így a 3. héttől már csak napi egyszer használtam, de az eredmény így is látványos volt. 

A sampon használata sokkal egyszerűbb: a mindennapos hajmosás mellett kell felvinni, és 4-5 percig fent kell hagyni, majd lemosni. Az eredmény számomra akkor lett látványos, amikor tapasztaltam, hogy milyen gyorsan növekedésnek indult a hajam, a hajszálak megerősödtek és fényes, selymes tapintású lett a frizurám.

Képek a 9. havi kontrollról



Eddig 6 hetente jártam fodrászhoz, amit most 4 hétre kellett csökkentenem.

A kontrollvizsgálat is alátámasztotta a tapasztalataimat, miszerint szépen nőnek a hajszálaim, bár szerintem nagyjából elértem a végső dúsulást. Az egy éves ellenőrzés lesz a következő, de nagy változást már nem remélek.

2017. június 28., szerda

A 6 hónapos kontroll



Az elmúlt hónapokban jelentős növekedésnek indultak a hajhagymáim amit az ismerőseim is észrevettek. Annak érdekében, hogy minél jobb legyen az eredmény, próbáltam minden tanácsot és utasítást betartani, amit a doktornő, valamint a blogosok leírtak.

Nagy izgalommal vártam a fél éves ellenőrzést, mert kíváncsi voltam, hogy szakmai szemmel mit mond a doktornő, és még milyen változásra számíthatok az elkövetkező hónapokban.

Az első pozitívum, amit hallottam a doktornőtől, hogy a donorterület nagyon szépen helyrejött és visszasűrűsödött. A másik változás a beültetés helyén aktiválódott hajhagymák növekedése, és emellett a fejbőrhámosodás, valamint szárazság végre megszűnt.

A további lépésben a doktornő tanácsára kipróbálom az általa javasolt hajsampont és hajszeszt, ami segíthet a még alvó hajhagymák aktivizálásához. Kíváncsian várom az eredményt.

2017. február 19., vasárnap

Az első hónap


Az első hét utáni kontrollt követően még a fejbőröm viszketett, és a pörkök is látszottak még. A naptárban feljegyeztem hogy a pörkök a 10. napon tisztultak le teljesen.

A hajbeültetésem utáni harmadik héttől kezdődően kezdtem el kicsit sportolni, de szigorúan csak könnyű mozgást végeztem még. A fejbőrömet és a hajszálakat finoman kímélő samponnal, körkörös lágy dörzsöléssel elkezdtem mosni. A hajmosás már nagyon hiányzott, sokat segített a fejbőr szárazságán és a viszketés enyhítésén.

Egy hónappal a hajbeültetésem után





A hónap közepén a donorterületen kisebb pattanások jelentek meg, ami kicsi kellemetlenséget okozott, de erről olvastam a többiek blogjában, ezen szinte mindenki átesik.
A beültetett hajszálak is elkezdtek kihullani, ami szintén természetes folyamat.

Várom a fejleményeket és a hajam sűrűsödését.

2016. december 21., szerda

Az első hét tapasztalatai


Az első hetet nem véletlenül nevezik az "óvatosság hetének", és én ehhez próbáltam ragaszkodni is.

A műtét utáni első négy napban nem sok mindent tudtam csinálni, mert a fejbőröm felől a nyakam felé húzódott a lidokain hatása, ami kicsit kellemetlen húzó érzéssel párosult.
Az éjszakai pihenés sem sokat segít a dolgon, mert ez a félig ülve alvás ... hát nem lesz a kedvencem.
Szerencsére a klinikától kapott spriccelő és a benne lévő folyadék sokat segített a közérzetem javításában. Volt, amikor nem is egy óránként, hanem kicsit sűrűbben kellet használnom.

A negyedik napon azt tapasztaltam, hogy a húzódás szinte teljes mértékben elmúlt, és a fejemen a pörkök viszketni kezdtek, de csak a donorterületen. A beültetés részén nem viszketést, inkább a gyulladás után fellépő melegséget éreztem.
Az ötödik, de inkább a hatodik napon a pörkök a donorterületről fokozatosan leváltak, és a helyén a tiszta fejbőr maradt.

Képek az egy hetes kontrollvizsgálatról




A hetedik napon kellett visszamenni a klinikára az első kontroll vizsgálatra. Kicsit izgultam hogy mit fog mondani a doktornő, de megnyugvással hallottam, hogy minden rendben, szépen gyógyul a donor terület és a beültetés helye is. Ami érdekes, hogy a halánték részen kicsit később kezdődik meg a pörkök letisztulása de ez természetes folyamat, erre számítani kell.

Kíváncsian várom az első hónap történéseit. :)

2016. december 15., csütörtök

Írány a műtét.


A műtét előtti éjszaka nem sokat aludtam, na nem mintha izgultam volna az előttem álló kihívás miatt, de vidékről kellett Budapestre utaznom, és 7:30-ra beszéltük meg a találkozót, így már hajnalban kelnem kellett.

Azért arra figyeltem, hogy a reggelizést ne mulasszam el, ami gyümölcslé, szénsavmentes ásványvíz és egy banán volt, mert számítottam rá, hogy gyógyszert is kapok majd a beavatkozás előtt.

Hajbeültetésem előtt



Nagyot nem tévedtem, amikor felértem, egy rövid megbeszélést követően az asztalon 3 kis gyógyszer várt rám, majd egy ingyen hajvágás a nullás géppel. :) A doktornővel megbeszéltük, hogy a beavatkozás 2 napos lesz, mert sok hajszálat kell kivenni és beültetni. Az első napon a jobb oldalam került sorra.
A beavatkozást 4 kicsi érzéstelenítő szúrással kezdték el, ami egyáltalán nem volt fájdalmas. A doktornő ezt követően a délelőtt folyamán a graftokat emelte ki a donorterületről, az asszisztens hölgyek pedig feldolgozták a délutáni beültetéshez.
Az eljárás alatt végig figyelmesek és profik voltak, a művelet sem volt fájdalmas. A nehézséget az jelentette számomra, hogy viszonylag sokáig kellett egy helyben mozdulatlanul feküdni, de ezt ellensúlyozta a társaság. Az eljárás közben sokat beszélgettünk, nevettünk mindenféle témákról kicsit olyan érzésem támadt, mintha egy jó baráti társaságban múlatnám az időt, miközben a fejemen matatnak. :)
A hajszálak beültetése előtt volt egy szünet, ahol is a klinika megvendégelt egy finom ebéddel, ami nagyon jól jött, mert a reggeli már régen kiment belőlem és kellett az energia.

A délután nagyon gyorsan eltelt, a beültetés sokkal gyorsabb volt mint amit előzetesen vártam.
Az eljárás végén kicsit jobban kezdett vérezni a fejem, és már húzódott is a bőr rendesen, de nem volt vészes. Ezt követően megbeszéltük a holnapi napot és hogy az éjszaka mire kell figyelnem: "2 óránként a beültetett területet a klinikától kapott folyadékkal locsolni kell, valamint egy nedvszívó anyagot kell a párnára rakni, az esetleges szivárgó vérzés miatt"
Először azt terveztem, hogy vonattal hazamegyek és majd reggel megint korán felkelek, és jöhet a következő nap. Na, erről gyorsan letettem, és inkább egy közeli hotelben béreltem ki egy szobát éjszakára. Az éjszaka nagyon nehezen telt el, nem is aludtam szinte semmit, de legalább tudtam locsolni a fejbőrömet, ami kicsit húzódott és gyulladt volt, viszont nagyobb mellékhatás nem jelentkezett, így a fájdalomcsillapítót sem vettem be, amit kaptam.

A műtét második napja is úgy kezdődött ahogy az első, csak most a bal oldalam került sorra.
A beavatkozás vége felé azért elfáradtam rendesen pedig csak feküdnöm kellett. Hiába, a műtét az csak műtét, akkor is, ha mikrosebészet.
A beavatkozást követően a doktornővel megbeszéltem a további teendőket, és az egy hetes kontroll időpontját.
A hazautam nem volt kellemes, a fejbőröm gyulladt volt és fokozatosan vigyáztam arra, hogy a friss beültetést nehogy megdörzsöljem a kezemmel vagy valami mással.

Otthon belenéztem a tükörbe és láttam a sok pici hajszálamat, amit frissen beültettek és azt tapasztaltam, hogy a változás szembetűnő, így nem bántam meg, hogy a műtét mellett döntöttem.

2016. december 9., péntek

Az elhatározástól a döntésig


Hajritkulásom nagyjából 15-16 éves koromban kezdődött, a fejem frontális és temporális részén. Az évek során a fent említett részeken egyre fogyatkozott a hajszálak mennyisége, és úgynevezett "Mickey egér" frizurám lett, mely esztétikai és egészségügyi szempontból is zavart.

Csak egy példa az egészségügyi problémával kapcsolatban: vékony, fehér bőröm van, ezért fokozottan óvnom kell a napsugarak káros hatásaival szemben. Éppen ezért a fejem teteje és a homlokom, ha nem vigyázok, nagyon gyorsan leég. Sok mindent kipróbáltam, de igazán jó megoldást csak most találtam.

30 éves fejjel az ősszel elhatároztam, hogy változtatok kicsit az életminőségemen, és kutatni kezdtem az interneten a lehetséges hajbeültetési technológiák után. A HairHungary névvel a facebook oldalon találkoztam, és a referenciaképek és vélemények arra ösztönöztek, hogy november 17.-én felvettem a kapcsolatot a klinika koordinátorával. Az asszisztens hölgy készségesen válaszolt minden kérdésemre, és a felvilágosítás után konzultációs időpontot kértem.

A konzultáció időpontjáról és pontos helyéről sms-ben és emailben is értesítést kaptam, így nem volt más teendőm mint várni a november 23.-át.


A hajbeültetés mellett döntöttem


A konzultáció napját nagy izgalommal vártam és egy kicsit korábban is értem a klinikára, de a várakozás idejét egy kulturált, modern fogadótérben töltöttem el.

A doktornő a konzultáció során teljes körűen informált a műtéti eljárás előzményeiről, folyamatáról és a szükséges beültetendő hajszálak mennyiségéről, helyéről. Előzetes becsléssel 7000 hajszállal számoltunk. A konzultáció végén már nem volt kérdés, hogy a klinika és a műtét mellett döntök ezért időpont kértem a doktornőtől.